Studio KVARC Kft.

Studio KVARC Kft.

  • Kezdő oldal
  • Építészet
  • Rólunk
  • Fáma
  • Kapcsolat
  • HU
  • EN

Családi ház a Gerecsében

2012-ben, egy kora tavaszi napon mutatta meg a tulajdonos mogyorósbányai telkét, mint álmai otthonának helyszínét. Mi pedig úgy láttuk, ez álmaink tervezési helyszíne is egyben: a falu és az erdő határán, 7000 négyzetméteren, kilátással a Dunára és az esztergomi bazilikára.

Mogyorósbánya egy rendezett zsáktelepülés a Gerecse lábánál, festői környezetben. Bár az elmúlt évtizedekben sokféle ház épült, a falusias egység mégis megmaradt. Célunk volt, hogy olyan épületet tervezzünk, ami ennek az arculatnak szerves részét képezi. Léptékében és megjelenésében is falusias, ugyanakkor kortárs építészeti alkotás legyen.

A tájba való illeszkedés volt a másik fő szempont. A szabálytalan alakú és domborzatú, jellemzően az észak-keleti irányba lejtő telek sokszínű: egy része ligetes, más része erdős-cserjés terület, egyik pontján elmerengünk a kilátásban, élvezzük az elénk terülő látványt, máshol szívesen elbújunk a fák közé. Ezeket az egyéni adottságokat vettük figyelembe az épületek helyének kijelölésénél, tömegüket pedig a domborzat vonalaira illesztettük. Az épített elemeket egy út fűzi össze, mely részt vesz azok térszervezésében is. A családi házat ez az út két, törtvonalú, kis fesztávolságú nyeregtetős tömegre osztja, kétirányú megközelítést biztosítva.

A ház ablakai nemcsak építészeti, hanem belsőépítészeti elemek is - valamennyi ablak rendelkezik másodlagos funkcióval. Ahogy a telken belül az épületek helyeit, úgy az épületen belül az egyes tevékenységek helyeit is kitapasztaltuk: a füves terület irányába néző nappali ablak az olvasósarok lett, a völgy felé tájolt fürdő ablakába a mosdó került, a hálószobák ablakai az erdős rész felé néző íróasztalok.

A táj és az épület szoros kapcsolata miatt a környezet is ezzel összhangban áll: a művi elem, a ház, fokozatosan finomodik, a burkolatok, a telepített cserjék és virágok fokozatosan váltanak át az eredeti növénytakaróra és domborzatra.

2016-ban elnyerte az „Év Háza Komárom Esztergom Megyében” díjat.
A házat Weninger Klárával terveztük.

Építészeti tervezés, Családi ház, fenntartható, év háza

Építészeti tervezés, Családi ház, fenntartható, év háza

Építészeti tervezés, Családi ház, fenntartható, év háza Építészeti tervezés, Családi ház, fenntartható, év háza Építészeti tervezés, Családi ház, fenntartható, év háza

Építészeti tervezés, Családi ház, fenntartható, év háza Építészeti tervezés, Családi ház, fenntartható, év háza Építészeti tervezés, Családi ház, fenntartható, év háza

© 2025 Adatvédelmi nyilatkozat

Login Form

  • Forgot your username?
  • Forgot your password?